"Going
up to the mountain of the Lord/ az Ur hegyének felmászolàsa"
Heeeeellllllllooooooo
everybody!
I must say, having had
the craziest week of my life to this point, I have really learned what it means
to say “on the LORDS timetable.” His ways, are not man's ways.
I found myself sitting
at home waiting to do something with my brother, when I saw on Facebook that a
dear senior couple from my mission was giving a homecoming talk in Orem Utah on
Sunday the 13th. I knew them well, and knew of the sacrifice they had given for
the work of salvation in Hungary. It was substantial. Immediately I felt the
need to go out to Utah, in under a week, and provide personal thanks and
greetings to these missionaries. I don’t know why I did, but I know that the
prompting was large enough and in such an amount that I could not deny
it.
I had to go.
I talked with Mom and
Dad and they were supportive of my decision, though rightfully wary of my
departure time for my mission that we had yet to receive. I too wondered about
it, but knew if the Lord needed me to be at that talk in Utah, He would provide
a way for me to be there and be back in time. But I had to listen to His voice
and will. So I bought a round trip ticket from Austin to Salt Lake from Friday
to Monday and flew out with nothing but a backpack and myself and enough money
for food and transit.
This trip was very
needed. Not in the sense of getting away though. Along with the obvious command
to visit these missionaries, I have seen campus life at BYU, been around good
college kids, experienced what that will be like, the area, Family History
experience in Salt Lake, everything I gained from this trip has benefited me as
an individual and as a missionary. Now I can go out and work as hard as I can
as I missionary and not worry about what college MAY be like, or how I MAY
react to it. That’s gone. I’m ready to rock it in Cincinnati.
But when I got to Salt
Lake Friday, I found out I was to leave on my mission at 12:30pm Monday out of
south Houston. This became problematic because of me being in Utah and not
arriving home to Austin until 1:00pm. I remained unworried however, knowing
that God always provides a way for those that do His will and follow His
guidance. Sure enough we were able to get me on a plane Wednesday at noon.
Enough time to get home and get fully ready. A testimony to me of our
entitlement to the Lord's help when we are on the Lord's errand.
As I sit and ponder
over the last few months, I realize that I am so blessed to have served in
Hungary, to experience a foreign culture and language, and to learn the
spiritual truths I did from those around me. Honored and humbled. Yet this was
planned from the beginning. This time period of health failure and healing, a
necessary stepping stone for me on my path to service in God’s church, and
exaltation in the life to come. Much light, knowledge, and experience have been
my guiding mariners on the seas of spiritual doubt and uncertainty; and I find
myself rejoicing in the salvation of man through Jesus Christ. How lucky we are
to have the knowledge we have of saving ordinances, the spirit, and the more
comprehensive knowledge of God’s eternally deep and individual love for each of
us, His children. If we know these things, and have been blessed by them, we
must be careful and remember we have a duty to God to share what we know with
those we know. The duty of man is to learn what God would have him do and say.
Let us say what we feel for the gospel with confidence in Christ, so that we
may all say at the last day “Hosanna to God in the highest, and glory be to him
for time and all eternity.”
I am grateful for all
the love and support I have seen, felt, and received through your prayers and
actions. I am excited to leave and to finish what I started a year ago. Let us
all, press on in the work of the Lord.
Szeretlek
Benneteket!
Jake
Szzzzziiiiiaaaaa
Miiiiiiiiindenkiiiiii!!
Hát, kene mondanom, a
legdurvább hétem életemben élese után, valóban megtanultam mit jelent amikor
mondja “az Úr menetrendjén.” Az útjai, sokszor nem az embernek útjai.
Megtaláltam magamat
otthon várva öcsém, hogy tegyünk valamit amikor Facebookon láttam hogy egy
drága idősebb misszionárius pár Magyarországtól a hazatérési beszédeket
mondanák Utahban október 13-én. Nagyon jól ismertem, meg azt is ismertem, hogy
milyen nagy áldozatot vegul csinaltak a Magyarország szabadításának munkájáért.
Valódi volt. Azonnal éreztem a szükségletet arra, hogy menjem Utahba, és átadni
élőben a hálámat meg köszönetemet nekik. Nem tudtam miért így vezetve volt az
Úr, pedig eleget tudtam, hogy a sugalmazás amelyet kaptam elég nagy volt hogy
nem volt képességem rá, hogy megtagadjam.
Muszály hogy menjem.
Megbeszéltem anyám és
apámmal róla, és támogató voltak döntésem iránta, bár körültekintő az indulási
időpontom szemben mert se nem kaptunk egyet addig. Én is gondolkoztam azon, de
tudtam, hogy ha az Úrnak volt szüksége rám Utahban, akkor adná az utat, hogy
legyek Utahban meg visszatérjem időben misszió számára. De kene hallgatnom
hangja meg akaratára. Úgyhogy vettem returjegyet texasról Utahra péntektől
hétfőig és odarepültem hátizsákkal és csak annyi pénzzel az étel meg
közlekedésnek érdekében.
Ez az utazás kellett
történie. Nem azon a gondolkodáson, hogy csak pihenés texastol. Azzal a látható
okkal hogy látogassam azokat ám misszionariusokat, már láttam a Byu életét,
voltam jó fejek körül, tapasztaltam amit milyen lesz amikor igazán visszatérek
misszióról, mindezt szereztem az utazástól jó volt kedvemre emberként meg
misszionariuskent. Most tudok elmenni és dolgozni nehezen, nem aggódva arról
hogy milyen lesz egyetem és minden ami jön azzal. Elmentek azok a gondok. Most
készen állok megkeresztelni Cincinnatit.
Úgy alakult, hogy
amikor érkeztem Utahba, akkor tanultam covek elnökömből hogy mennem kell
misszióra hétfőn fél egy óra kor. Ez bajos lett mert Utahban vagyok, és érkezem
Texaszba egy óra kor hétfőn. Ezek ellenére maradtam nyugodt, tudva Isten mindig
ellátja az utat azoknak akik beteljesíteni akaratat és követni irányítását. És
lőn, hogy tudtunk változni mikor menjem szerdára, adva elég idő nekem hogy
visszatérjem. Bizonysagos pillanat nekem arról az igazságról hogy jogosultak
vagyunk az Úr segítségre amikor az Úr küldetésére indulunk.
Amint ülök és
elgondolkodom a múlt néhány hónapra, felismerem azt, hogy nagyon áldott vagyok
mert szolgáltam Magyarországon, tudtam tanulni új kultúráról, nyelvről, és
azokról a lelki igazságokrol amiket fontosnak tartom. Megalázott vagyok. Pedig
ez meg volt terve a kezdettől fogva. Ez a toltoo időszak egészségügyi
kudaroval, gyógyulással, szükséges lépcsőfok volt az istenhez való
visszateresemre. Sok fény, tudás, meg tapasztalat volt irányítóm a lelki
kétségnek tengerein, és örvendezek az embernek szabaditasaban Krisztusnak
köszönhetően. Milyen szerencsés vagyunk mert tudunk szabadító szertartasokrol,
a szent lelek szerepeterol, és több tudás a mi valódi Istennel kapcsolatunkrol,
meg hogy mi az Ő gyermekei vagyunk mi. Ha tudjuk ezeket a dolgokat, akkor
óvatosnak kell lennünk és emlékezzünk, hogy van feladatunk Istennek hogy
megosztjuk azt amit tudunk azokkal akit ismerünk. Hadd mondjuk azt amit érzünk
az evangéliumot illetően Krisztusba vetett hittel, hogy mindannyiunk tudhassunk
mondani dicsőség legyen Istennek most és mindörökké.
Hálás vagyok a
támogatást meg szeretetet amit láttam meg éreztem az imaitok és cselekvéseitek
által. Izgatottan várom az indításomat és hogy befejezzem azt, amit elkezdtem
tavaly. Hadd, bátran végezzük Urunk nagy munkáját.
Szeretlek
Benneteket!
Jake
Jake and his amazing MTC instructor, Squire Testver. He was the only other Hungarian-speaking male at the MTC when Jake was there. :)
Rock climbing in Rock Canyon in Provo with (Elder) Nathan Fales--(and friends :)--who Jake went on exchanges with frequently while in Gyor and Tatabanya.
An impressive group of Hungarian missionaries to welcome home Elder and Sister Schow! Sister Schow cried when she saw Jake had come.
Sister missionaries that Jake knew while serving in Hungary who have all since come home!
No comments:
Post a Comment